Dr. Baranyai László, fénykép

Dr. Baranyai László

 

Kutatók Éjszakája 2016

Oct 6, 07:47 PM, Beszámoló | Tudomány

 

A Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat idei eseményeit a Szent István Egyetem budai campusán látogattam végig. A bemutatók jelentős része előzetes regisztrációt kért, de ettől függetlenül minden vendéget szívesen láttak. Én fényképezőgéppel a kezemben érkeztem.

Élelmiszertudományi Kar eseményei

A szakmai érdeklődés az Élelmiszertudományi Kar kínálatához vonzott. Az éjszaka valójában már délután elkezdődött. Az első előadások 14:00-kor indultak. Ez kedves gesztus a legfiatalabb generáció irányába, valamint azok felé, akik később más helyszínek meglátogatását is tervezték.

Jégbe zárt labor
Jégbe zárt labor bemutató

A jégbe zárt labor bemutatóján megtudhattuk, mi mindenre is használják a folyékony nitrogént. Látványos közönségsikert aratott a folyékony nitrogénnel készített gyümölcsfagylalt. Az elkészítés önmagában is nagyon érdekes, de a vállalkozók megkóstolhatták a friss terméket. Természetesen mindenki vállalkozott, akár többször is.

Membránok csodálatos világa
Membránok csodálatos világa

A membránok alkalmazását bemutató kísérletben látható és ízlelhető volt a membránszűrés eredménye. Üdítő ital (bodzaszörp a fiataloknak) és bor (a felnőtteknek) került a szűrőre. A készülék kivezetésén pohárba fogták fel a szűrt eredményt. A folyamat segítségével sűrű tömény szörp készíthető, megfelelő méretű membránnal édes ízét és színét is eltávolíthatjuk.

Jótékony sugarak és az élelmiszerbiztonság
Jótékony sugarak és az élelmiszerbiztonság

A besugárzott élelmiszerekről tartott előadáson és bemutatón megtudtuk, hogyan állítják elő a teljesen steril ételeket súlyos betegeknek és űrhajósoknak. Komoly kihívást jelent az ételek sterilitásának elérése, miközben azok érzékszervi tulajdonságaival szemben is magasak az elvárások (íze, illata és színe is kívánatos legyen). Az ionizáló sugárzást nem csak fűszerek, de akár gyümölcsök-zöldségek mikrobiológiai tisztítására is felhasználják.

Az általam látott előadásokban közös volt, hogy érdekes részleteket tudhattunk meg ételeink előállításáról. Korszerű új eljárásokkal ismerkedhettek a látogatók és megízlelhették a termékeket. A párhuzamosan futó bemutatókról az ismétlések miatt senki sem maradt le, ha eljött a budai campusra. A széles kínálat nagyon vonzó lehetőségeket biztosított, nem is fért bele egy délután-este keretébe minden megtekintése. Jövőre is maradt még. Köszönet a szervezőknek. Jó volt, érdekes volt.

A fényképek megtekinthetőek az online albumban: https://goo.gl/photos/gpABym7pEnHe9XBcA

 

 

comments powered by Disqus

 

Banggood reklám